Felhasználónév: Jelszó:
Oldal: 12345
Szerző
Topic neve: Európai Unió
népszerűMiklós
Adminisztrátor
3609 hozzászólás
Profil megtekintése
Európai Unió
1. hozzászólás - 2008.10.28. 14:41:40
Az autóban ülve hallgatom a rádiót: "A FőGáz Zrt-t azért kell eladnia a fővárosnak, hogy előteremtse az EU támogatáshoz szükséges önrészt." LOL, sőt ROFL! Persze, tudom, hogy az EU támogatásokat, amiket kapunk, előtte mi magunk fizetjük be az EU kasszájába, ahonnét aztán szigorú feltételekkel, és csakis meghatározott célokra újra elosztják, és könnyen lehet, hogy a végén jóval kevesebbet kapunk, mint amennyit befizettünk - de azért ezt így a rádióból hallani mégiscsak vicces volt. Eladjuk az utolsó bútorainkat is, hogy fizetni tudjuk a támogatást a saját részünkre - amit aztán szépen elpanamáznak.
Bevallom, annak idején én is az Európai Unióhoz való csatlakozásra szavaztam. Gazdasági fellendülés, stabil valuta, korlátlan lehetőségek, ez kell nekünk, teljesen meggyőztek a reklámok és a lelkendező újságcikkek. Azóta persze bölcsebb lettem a témában. Nézzük csak, mit nyújt az Európai Unió:
- Nincsenek vámok! Azaz, az országot elárasztja az olcsó importcikk, egész üzletláncok vannak már Magyarországon, amelyekben gyakorlatilag szinte nincs is magyar áru. Igen, minden olcsó, jaj de jó! Csakhogy a magyar gyártók és termelők ha már Magyarországon sem tudják a termékeiket eladni, akkor bizony csődbe mennek. Évezredek óta a vám az az eszköz, amellyel egy ország a saját gazdaságát védi. Ettől sikerült megszabadulnunk
- Dől az uniós pénz, milliárdokat kapunk! És ezt a pénzt mezőkön termesztik más országokban, takarítják be, és szállítják hozzánk zsákokban. Vagy a sok gazdag untakozó milliárdos küldi nekünk ajándékba. Vagy... vagy esetleg mi, Magyarország fizetjük be ezt az Unió kasszájába, és kell utólag visszakuncsorognunk, mint "uniós pénzt"?
- Szabad munkaerőpiac! Lefordítva azt jelenti, hogy a nagy költséggel kiképzett magyar szakemberek - orvosok, mérnökök stb, - az egyetem után szépen mennek dolgozni egy jobban fizető Nyugat-Európai országba. A dologból persze lehet, hogy mi is profitálunk majd száz év múlva, amikor mondjuk Etiópia belép az EU-ba, és akkor az ő orvosaik jönnek hozzánk... de addig is, ezt megszívtuk.
- Szabad gazdaság! Ezt a részt nem igazán értettem, amikor a multik Magyarországra települnek, mert óriási adókedvezményt kapnak - és emiatt a hasonló profilú, rendesen adózó magyar cégek nem tudnak velük versenyezni, és tönkremennek. A magyar vállalatok felvásárlása, majd megszüntetése még egyszerűbb, mint az EU előtt. Ha pedig azt mondjuk, hogy most már elég, akkor per és bírság jön, mint a Mol Lex esetében.
- Stabil, egységes pénz, az euró. Ez tényleg jól hangzik, a bibi csak ott van, hogy attól, hogy Forint helyett Eurónak hívják, még nem fogunk többet keresni, legfeljebb még könnyebben össze lehet hasonlítani, hogy egy spanyol háromszorannyit keres, mint egy magyar. Viszont feltételként számos olyan dolog szükséges, ami óriási költségekkel jár, és szintén a mi nyakunkba varrják.
Számomra az EU egy óriási csalódást jelentett, az egész arról szól, hogy az EU számára megnyílt egy hatalmas, új piac, amelynek el tudják passzolni a túltermelt áruikat, és ezért hajlandóak tönkretenni az adott országok gazdaságát, és rákényszeríteni a nekik kedvező törvényeket. Az eredeti elképzelés persze jó volt, ha mi is a máshol jól működő szabályok szerint élünk, akkor előbb-utóbb nekünk is jó lesz. De a gyakorlatban csak annyi lett belőle, hogy országos szinten lettünk a tőkés kizsákmányolás áldozatai, játszótereket zárnak be mert nem felelnek meg az EU szabványnak, cukorgyárakat tesznek a földdel egyenlővé pont akkor, amikor az élelmiszerárak az egekbe szöknek.

Ne felejtsd el értékelni a témát!
Pontszám: 7.76
népszerűPetrusFérfi
Végzetúr
95 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
2. hozzászólás - 2008.10.28. 17:08:50
Miklós, bocsánat, de szerintem nagyon sok sebből vérzik az, amit írtál. A "a tőkés kizsákmányolás áldozatai" kifejezést egy kicsit erősnek tartom...

Ha lesz egy kis időm, megpróbálom a vámunió, a közös pénz, a munkaerőpiaci szabadságok, az EU-s regionális támogatások rendszerét röviden leírni, és megvédeni.

Előrevetésként: ha az eurót már korábban bevezettük volna, akkor most a rengeteg devizahiteles ember nem aggódna a sérülékeny, támadható forint árfolyama miatt...

De hogy valami pozitívat is írjak: az a keserűség és szkepticizmus, ami a soraidból kiérezhető, megérthető. Én azonban úgy gondolom, hogy nem a gazdasági integráció európai modelljéből (az EU-ból) származnak azok a gondok, amelyek ilyen írásra sarkallnak.
Pontszám: 4.68
kedvelt tagSzalonkepesNő
Végzetúr poronty
3 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
3. hozzászólás - 2008.10.28. 21:20:21
Bár persze édesbek most nékem az igennel szavazók keserű könnyei (anno mikor nemmel szavaztam, hát minden voltam, csak szépfiú nem), szerintem a "megosztó" témákat, például politika, vallás, netán faji kérdések, bölcsebb volna kerülni egy alapvetően fantasyval foglalkozó honlap esetén (és nem kell ahhoz jövőbe látni, hogy az EU-kérdésből kb. 3 hozzászólás alatt tud lenni egy kellemes gyurcsányorbánozás, nemzetközitőkézés). Lehet, hogy csak nagyon az index közönségéhez vagyok szokva, de én kerülném az ilyen témákat.
Pontszám: 5.50
népszerűKisujjFérfi
Végzetúr
65 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
4. hozzászólás - 2008.10.28. 22:22:24
Ebben a kérdésben én is inkább Petrus felé húzok. Igaz, nem tudnám annyira indokolni, lévén közöm nincs a pénzügyhöz, de érzésem szerint is több ponton túloz, egy oldalról közeliiti meg a problémát. Persze az EUnak is megvannak a maga gondjai és hátulütői, de még mindig nyugodtabban aludnék, ha mondjuk az EU kormányozná az országot bármelyik jelentősebb magyar párt helyett.

(Egyik ismerősöm mondta egyszer, hogy a különbség alapvetően annyi, hogy odakinn előbb elvégzik a dolgukat, aztán ami megmaradt azt ellopják, itthon pedig előbb lopnak, aztán nincs elég pénz.)

Szerintem ezzel a FőGázas dologgal is hasonló a helyzet. Ha a tisztelt vezetőség nem balfékkodna/tüntetne el ordas nagy összegeket, akkor meglenne a pénz. Mondjuk pont ma hajnalban olvasgattam az origón (tudom), hogy milyen ciimszavakkal mekkora összegeket követeltek PLUSZBA a 4-es metró épiitői. Nem kiivánom kommentálni.

Az, hogy a magyar termelők itthon sem tudnak érvényesülni, az csak részben az EU bűne véleményem szerint. A magyaroknak ideiglenes fellángolásoktól és divathóbortoktól eltekintve nincs igényük a magyar árura, nincs presztiizsértéke. Illetőleg a magyar termelőket sem kell szentnek tartani. Plusz lássuk be, nincs elég fejlett érzékünk hozzá és a jelenlegi rendszer sem könnyiiti meg a vállalkozások helyzetét. Ha nem az évezred ötlete, akkor igen csikorgósan indulnak be a dolgok, és nem is jutnak messze. Pláne ha az ember becsülettel fizetni szeretné a munkásokat, járulékokat meg mindent.

A pénz nyilván nem a fán terem. Nyilván mi is fizettünk bele. Nyilván ment el belőle az Unió intézményének fenntartására, hivatalnokokra, etc. Nézzük kisebben. Itthon is fizetek mindenféle adót és nyalánkságot pl. egészségbiztosiitás. Fenn kell tartani a rendszert, még ha az életben nem voltam kórházban és dokinál is csak mutatóba, akkor is. A különbség, hogy az EU-ban ez a pénz érzésem szerint megmarad, és tudnak osztani belőle amikor kell, iigy pl. most is. Eközbn vessünk egy pillantást az itthoni egészségügyre.

És ezzel ugorhatunk is a munkaerőpiacra. Most őszintén. Kik maradnak itthon? Akik nem mernek nekiindulni, akiknek nincs mivel nekiindulni (mert semmi értékelhető tudásuk nincs), illetve pár mazochista, meg akik kötődnek a valamiért.

Az eurós részből ami szerintem legfontosabb (stabilabb) már elmondta más.

És akkor ami még jön: Lássuk be, valamennyire azért mindenki a sajátjaihoz húz, ezzel nincs mit tenni. És ez vélhetően meg is marad mindaddig, amiig európaiak helyett magyarok, németek, franciák, etc. lesznek. Sőt, vélhetően utána is, ahogy nálunk is vannak "mocskos pestiek" és "bunkó vidékiek" csak a példa kedvéért. És mindig a veszteság fog jobban siirni emiatt. Az már a mi sajátosságunk, hogy nem izlandi módra optimistán nézünk a jövőbe, összefogunk, megyünk nyomjuk, hanem nyiigunk egy sort, elküldjük ezt-azt a pékbe és várjuk mi lesz.

Szalonkepes: Szerintem itt egyrészt jóval kisebb az a közönség, ami hozzá fog nyekkenni az adott témához. Másrészt naiv vagyok, de az indexnél a végzetúr fórumot (is) magasabb szintre tenném.
http://www.youtube.com/watch?v=wlwW0iinCVc
Pontszám: 5.62
kedvelt tagArchandFérfi
Végzetúr tanonc
17 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
5. hozzászólás - 2008.10.28. 23:03:57 (Válasz Miklós #1 hozzászólására.)
Miklós, mint közgazdász, csak egyet tudok érteni veled. Majdnem. Most jön a veszély: igazad van, DE: mindenki hozzájárul az EUalaphoz, amit aztán valahogy a fejlettség alapján allokálnak. Tehát nekünk egy ideig JÓ ez a státusz. Mit gondolsz, a norvégok, akiket felvet a pénz, miért nem EU-tagok? Vám. Jó kis protekcionista gondolkodás. Most akkor jöhetnek a kínaiak. De a dolog kétoldalú: mi is mehetnénk a nyugati piacokra. Egyébként is, akik gazdaságilag nagyok, azok magyarok (Kürt Rt., GraphiSoft KFT, stb...) És a cuccnak van még egy dimenziója. A politika. Vállalkozástanon azt találtam, pl. győri cégnek nincs hitel. Pestinek van. Akkor az EU mennyit ér? Az EU peremeként kiváló turisztikai marketingünk lehet. Hol itt a baj akkor? Klasszikusan: amit elvesztünk a réven, behozzuk a vámon. Méghozzá szó szerint.
Pontszám: 6.08
kedvelt tagKölökFérfi
Végzetúr tehetség
248 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
6. hozzászólás - 2008.10.28. 23:59:39 (Válasz Archand #5 hozzászólására.)
Ezt a középső bekezdést kifejthetnéd, mert nem rudom követni

Amúgy viszont, Miklós, tényleg nem jó 5let ide behozni a politikát, túl sok helyen rontja a levegőt és az emberek hangulatát. Változtatni meg nem fogunk a helyzeten azzal, hogy egymás torkának esünk. Egyébként részemről egyet értek Veled
A nagy sikerre való tekintettel kiadták a Gyűrűk Ura c. film könyvvátozatát is! Sőt, állítólag a Passió lesz a következő!
Pontszám: 6.13
népszerűKocosFérfi
Végzetúr mester
7685 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
7. hozzászólás - 2008.10.29. 08:06:03 (Válasz Kölök #6 hozzászólására.)
Idézet: Kölök - 2008.10.28. 23:59:39
Ezt a középső bekezdést kifejthetnéd, mert nem rudom követni

Amúgy viszont, Miklós, tényleg nem jó 5let ide behozni a politikát, túl sok helyen rontja a levegőt és az emberek hangulatát. Változtatni meg nem fogunk a helyzeten azzal, hogy egymás torkának esünk. Egyébként részemről egyet értek Veled


Mivel ez nem a jatek resze, hanem Miklos szemelyi blogja, sztem nyugodtan hozzon be azt amit akar. Ha kialakul egy jo kis politikai adok-kapok, abbol akinek esze van ugyis kimarad.
Pontszám: 6.60
kedvelt tagQpicaFérfi
Végzetúr poronty
9 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
8. hozzászólás - 2008.10.29. 09:48:07
Mielőtt bárki megvédené az EU tagságot és ideológizálná azt a ...t amit a torkunkon cukrospapírral nyomtak le, magyarázza meg nekem hogy a valamikori vas és acél országa, mely azért inkább a mezőgazdasága és állattartása miatt volt az ami, most hol tart.
Hol az ipar, hol a mezőgazdaság és hol az állattartás. Háromból kettőre azonnal válaszolok:
Mivel jelenleg az agyontámogatott olcsó de rosz minőségű külföldi áru amit még helybe is hoznak a feldolgozónak jobb, mint a drágább (ugyanis huszad annyi támogatással termelt, így magasabb önköltséggel rendelkező) hazai termék, így szépen tönkretettük a saját gazdaságunkat. Áttértünk szépen felhasználó és felvásárló piaccá, mert valljuk be ez azért haszon másnak. Ha termelünk is, az csak piacvesztést okoz. Ki akar egy olyan társat a piacra engedni aki a saját hasznát venné el? És ki akar egy olyat aki csak vásárlót hoz?

Ez nem ideológia, ez a vidéki "felzárkóztató" valóság. A vállalkozók és gazdaságok szépen tönkremennek, az Önkormányzati bevételek csökkennek, így nem tudják segíteni a vállalkozók integrálását... Mi lesz belőle ha talpon akar maradni a város? Támogatásokból tengődő 50% kisebbségi 80% munkanélküliségi mutató. Persze erre mentési tervet lehet kidolgozni miliárdokért, meg felzárkóztató programokat. Évek óta mennek ezek különböző neveken nulla eredménnyel.

De ezért nem csak az EU a felelős hanem akik ezen a hullámon lovagolnak, mert a magyar élelmes nép, látja ám a lehetőséget. Nem sok pályázat van ami nem azért születik meg, hogy az "ingyen kassza"-t pumpolja mondvacsinált indokkal. Akár folytathatnám a monológot itt a kisvállalkozásokkal, de akár az alagutas autópályával európa legsíkabb országában
A hozzászólást Qpica módosította 2008.10.29. 09:49:19-kor
ex GRD
Pontszám: 6.88
népszerűApostilleFérfi
Végzetúr poronty
3 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
9. hozzászólás - 2008.10.29. 10:21:53
Miklós!
Sokat nem kívánok hozzátenni, tekintettel arra hogy a közgazdaság nem szakterületem. Összehasonlítani sem kívánom a "rendszerváltás" előtti és utáni időszakokat. Azonban azokat a leépítéseket és eladásokat mindenkinek aki nem akar vak lenni, látnia kell. Nincs mezőgazdaságunk, nincs iparunk. Hol van Csepel, az Ikarus és még sorolhatnám. Egy adott ország védelmi pozícióját teljes mértékben a víz,-energia,-közlekedés,- és katonai erőnléte adja. Ezek mind stratégiai elemek, amely a mindenkori hatalom rendelkezésére kell állnia. Demokráciánkban ezek az elemek mára már félig-meddig, vagy teljesen, idegen országok tulajdonába kerültek. A vízművek eladásáról nemrégiben folytak tárgyalások! Őrültek a "politikusaink". Vagy szándékos ország megszűntetéséről lenne szó? Hiszen itt van nekünk az EU nemde? A honvédelmet is elkorcsosították. Rendőrségünk? Látszólag van, de a bűnözőkkel szemben igencsak liberálisak. Még sok minden beleférne a hozzászólásomba, pedig az elején úgy írtam, rövid leszek. A véleményeddel egyetértek minden szempontból. Az "agymosott" vélemény nyilvánítóknak pedig üzenem: ne egyoldalú hírforrásból és iskolai tankönyvekből merítsenek, ha a valóságot akarják megismerni.
Pontszám: 7.47
irritálóMat_Férfi
Végzetúr
54 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
10. hozzászólás - 2008.10.29. 10:54:00
Miklós ez demagóg szar duma. hol lennénk az eu nélkül? még ott sem ahol most vagyunk. az meg hogy a megválasztott magyar politikusok hogy csalják el a kapott támogatásokat, az mindannyiunk sara...
Pontszám: 2.54
népszerűShiakoFérfi
Végzetúr mester
388 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
11. hozzászólás - 2008.10.29. 11:15:18
A SZovjetek által ránkerőszakolt nehéziparnak mi köze a hagyományosan agrárkultúrájú Magyarországhoz? Hogy a KGST becsődölt, nem kell ecsetelni. Hogy a nehéziparunkat nem lehett fenntartani, de mivel évtizedekig ránk volt erőszakolva, így a mezőgazdaságunk meghalt, szintén. A "2. ipari forradalmat" úgy ahogy van kihagytuk, így le vagyunk maradva.
Lehet azt játszani, hogy nem kell EU, meg nem engedjük be a külföldi cuccost, majd vesszük a magyart, mert igaz, hogy savanyú, de a miénk és lehet kényelmeskedni, mert nem vagyunk rákényszerítve a fejlődésre.
Jelenleg EU szinten örülhetünk, mert több pénzt lehet kiszedni, mint be kell rakni, ráadásul a képviselők számának meghatározása alapján elég nagy szavunk is van. Az más kjérdés, hogy a kapott pénzzel mi lesz, mert itt a nagy gond. A lekérhető plusz források felhasználása siralmas.
Üdv:
Gabi
Pontszám: 5.36
népszerűtlenHodukacFérfi
Végzetúr tanonc
23 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
12. hozzászólás - 2008.10.29. 14:03:07
Hát nem tudom sztem ehez nem lehet hozzászolni az europai unio se olyan jo mint amilyennek állitják
Pontszám: 5.20
népszerűtlenHodukacFérfi
Végzetúr tanonc
23 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
13. hozzászólás - 2008.10.29. 14:04:31
De az europai unio nélkül nem sok mindenre menne az állam
Pontszám: 3.70
irritálóChammaqulFérfi
Végzetúr tanonc
25 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
14. hozzászólás - 2008.10.29. 16:53:42
Valakinek meg kell szenvedni azert hogy vegul egyszer majd az egesz vilag egyesuljon egy nagy allamba, valasztasunk nem volt, mar reg el volt ez dontve. Aki erti, az erti. Tobbet nem kivanok hozzafuzni. Most már hiába sírunk.
Pontszám: 4.75
népszerűtlenSir NyFérfi
Végzetúr mester
846 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
15. hozzászólás - 2008.10.29. 17:07:10
persze kizsákmányolnak. nekik is élni kell. mi lesz akkor a szegény németekkel, ha nem adjuk nekik oda mindenünket?
egyébként, ha nem az EU, akkor valaki más. jobb volt a törökökkel...

az meg hogy mi lesz szegény hazánkkal...
én egy kicsit derűsebbnek látom a helyzetet, bár nem értek hozzá semmit.
a sok tartozást igen egyszerűen ki lehetne fizetni. elveszik az emberek minden pénzét, és odaadják azoknak akiknek tartozunk. az emberek meg nem pénzért dolgoznának, hanem kajáért és ruháért, meg vízért és áramért.
persze előtte az kell, hogy el tudjuk látni magunkat.
A békéért háborúzni olyan, mint a szüzességért szeretkezni!
Pontszám: 5.14
népszerűtlenSir NyFérfi
Végzetúr mester
846 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
16. hozzászólás - 2008.10.29. 17:10:40 (Válasz Chammaqul #14 hozzászólására.)
Idézet: Chammaqul - 2008.10.29. 16:53:42
Valakinek meg kell szenvedni azert hogy vegul egyszer majd az egesz vilag egyesuljon egy nagy allamba, valasztasunk nem volt, mar reg el volt ez dontve. Aki erti, az erti. Tobbet nem kivanok hozzafuzni. Most már hiába sírunk.
egy frászt lesz egy egységes állam. azt nem érted meg, amit Alföldön mondanak. a másik meg, hogy az ilyenek úgyis feloszlatják magukat. amivel nem köt össze szárazföld, azt nem tudod kormányozni, mert fellázadnak.
a harmadik meg hogy a gazdag államok mit nyernek azzal, hogy a szegényeket etetniük kell?
A békéért háborúzni olyan, mint a szüzességért szeretkezni!
Pontszám: 5.88
népszerűMiklós
Adminisztrátor
3609 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
17. hozzászólás - 2008.10.29. 22:49:28
eszembe sem jutott politikát hozni a fórumra, szerintem az EU, az abba való belépés, és annak az ország számára való haszna inkább gazdasági kérdés. Amikor az EU-ról kellett szavazni, akárki is lehetett volna politikai hatalmon, mindenképpen az EUhoz való csatlakozás mellett kellett voksolnia. Sőt, attól függetlenül, hogy (szerintem) a dolog elég nagy pofáraesés gazdaságilag, valószinüsithető, hogyha akkor nem szavazzuk meg az EU-ba lépést, akkor
1.) az EU tudatosan nehezitette volna az életünket,
2.) nem feltétlenül lett volna jobb a helyzet, és lehetne szidni, hogy miért nem léptünk be

az én postom inkább arra irányult, hogy a szentnek tűnő EU cél valójában korántsem annyira szent, és bár valószínűleg az eredeti koncepció jó volt, valójában minket, és a többi kelet-európai országot elsősorban jól megfontolt anyagi érdekből vettek be: gyakorlatilag modern kori gyarmatositásról, kizsákmányolásról van szó.
Pontszám: 6.48
kedvelt tagBalorFérfi
Végzetúr mester
440 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
18. hozzászólás - 2008.10.30. 05:53:55
Az az egyik legfőbb probléma ezzel, hogy az EU-hoz való csatlakozást nem lehet politikától teljesen függetlenül értékelni, véleményezni. A politika figyelmen kívül hagyásával közel lehetetlen konkrét képet alkotni a csalakozástól számítva napjainkig eredményesség tekintetében.
De hogy valamit hozzá is fűzzek, azt azért nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy sajnos a magyar vezetésnek, és ezáltal ez egész népünknek nincs érdekérvényesítő akarata az EU-ban.
Egy egyszerű példát kiragadok, ami sok tekintetben hiányos lesz, és általnánosságban ebben a formában sokszor nem állja meg a helyét. Viszont szemléltetésre megfelel. A külföldi cégek megvédik saját termékeiket és piacukat, sőt utóbbit bővítik is. Felvásárolják jelen esetben a magyar cégeket, majd apránkét szépen sorban bezárják azok üzemeit, ipari egységeit. Az ő országukban előállított termékeket hozzák forgalomba az új piacon is, jelen esetben Magyarországon. Ezzel ők hatványozottan jól járnak, mert ezáltal saját nemzetük gazdasága is erősödik. Ezt simán megtehetik, és meg is teszik. Mint említettem ez egy nagyon egyszerű kiragadott példa, teljes egészében ezt a témát kifejteni rengeteg időbe kerülne.
De ezt a példát valamennyire ki lehet vetíteni a politikára is, mert sajna ugyanez megy. Teret ad és lehetőséget az ország gazdasági hátterének, alapjainak kiárusítására külföldi befektetőknek. És még nagyon finoman fogalmaztam.. Hol van itt a nemzet, az ország, a gazdaságunk érdekének képviselete nemzetközi szinten? Sehol...
Sikerült jól leegyszerüsítenem, lerövidítenem, de a lényeg azért benne van.


* és erről nem az EU tehet...
A hozzászólást Balor módosította 2008.10.30. 05:56:15-kor
Pontszám: 7.13
népszerűMortimerFérfi
Végzetúr mester
4247 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
19. hozzászólás - 2008.10.30. 06:06:42
A Napi Gazdaság mai cikke megerősíti, hogy nagy piac voltunk az EU-nak:

"A Citigroup szerint a Nyugat-Európát fenyegető veszélyt jól jelzik azok a számadatok, amelyek megmutatják, mennyit keresett a régió a feltörekvő piacok, különösen Közép-Kelet-Európa egészen mostanáig tartó gazdasági felívelésén. A feltörekvő piacokra irányuló export a teljes eurórégió GDP-jének 6 százalékát adta 2006-ban, míg GDP-arányosan a keletre irányuló eurózónás export még mindössze 4,5 százalékos volt 2000-ben. Az Európai Unióhoz 2004 óta csatlakozott feltörekvő piaci országok az eurózóna termékei iránti külföldi kereslet 15,3 százalékát adták tavaly - mindössze 7 év alatt harmadával növelve a régiós keresletet az ECB adatai szerint."

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=385894
Az egészséged érje el a szinted kétszeresét!

Minden információ a Végzetúrról! Küldetések szakértelmek felsorolása, és még LE-t is kapsz, ha használod!http://vegzetur.wikidot.com/
Pontszám: 6.20
népszerűJerikoFérfi
Végzetúr mester
1646 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Európai Unió
20. hozzászólás - 2008.10.30. 10:19:47
Aki egy picit szétnéz a net-en, az hamar meg fogja tudni, hogy nagyságrendileg több támogatást kapunk az uniótól, mint amennyit befizetünk.

Ami a forintot illeti: MINDEN dolog annyit ér, amennyit adnak érte - ezt jól mutatja a mostani válság is. Ha a külföldieknek nem kell a forint, az teljesen el fog értéktelenedni. Akkor majd tudunk magyar termékeket vásárolni, mert másra úgysem fogja futni. Elég egyszerű a képlet: minél többen használnak egy pénzt, az annál stabilabb. Ezért KELL nekünk az euró. Az ellenzőknek annyit mondanék, képzeljék el, ha Magyarországon minden megyében, esetleg minden városban, utcában stb. Más lenne a fizetőeszköz. Kinek kellene borsodi pénz? Hetek alatt mennének tönkre egész megyék, városok.

Vámok? Át kellene kicsit gondolni. Nem teljesen úgy működik a dolog, hogy amire akarunk kivetünk vámot, amire meg akarunk, arra nem. Köztünk és az EU között kereskedelmi megállapodások milliói zajlanak nap mint nap. Nem csak mi tudunk kivetni vámot, ők is. Például a magyar mezőgazdasági termékekre, ahogy volt is. Persze megtehetjük, hogy felhúzzuk a gazdasági "vasfüggönyt" és akkor kb. abban a remek helyzetben leszünk, mint Albánia - igaz, mindenki büszke lehet arra, hogy magyar terméket vásárol.

Elszívott munkaerő: akik külföldön dolgoznak, azok keresetük jelentős részét hazahozzák, vagy hazautalják, és itthon költik el - ily módon pénzt hoznak Magyarországnak. A török gdp-nek állítólag 20%-a származik ilyen pénzekből.

Még egy dolog: Magyarország már évtizedek óta, az itt emlegetett "vas és acél országa", "Csepel Művek", "Ikarus" és társai korban IS (gyakorlatilag a 70-es évektől) külföldi pénzből él. Ez azt jelenti, hogy az országnak vannak kiadásai (egészségügy, nyugdíjak, szociális kiadások, állami fejlesztések: utak, állami cégek) és vannak bevételei (adók). Szerintem mindenki tisztában van vele, hogy kb. annyit tud költeni, amennyi pénz van a pénztárcájában. No, ez az ország helyzetére évtizedek óta nem igaz: többet költünk, mint amennyi bevételünk van. Mégis honnan a különbözet? Ez nem más, mint az államadósság. Hiteleket veszünk fel, hogy azzal pótoljuk az ország pénztárcájának szűkösségét. Ez már annyira gyakorlat lett nálunk, hogy a költségvetést már eleve veszteségesre tervezik, bízva abban, hogy úgyis jön be annyi tőke az országba évközben.

Ha egyszer mi magunk zárjuk el ezeket az összeköttetéseket, el lehet képzelni, mi lesz itt. Amit az elmúlt hetekben láttunk gazdasági válság címszóval, azt könyörögve sírnánk vissza:
- csökken a fogyasztás, csökkennek az igények -> csökken a termelés -> csökken a munkaerő szükséglet -> csökkennek a bérek -> csökken az elkölthető pénz mennyisége -> csökken a fogyasztás ... és így körbe a végtelenségig.
Pontszám: 8.07
Oldal: 12345
HKK - Zén minikiegészítő: Zén Legendái: A sötétség gyermekeiAz Idő Kereke tovább forog! Megjelent a befejező trilógia utolsó része!